Archives

Categories

Beszámoló német csereprogramról

2013. november 10. – 2013. november 22. napjai között szolgálatot teljesítettem a németországi Bremerhaven város rendőri egységénél (Ortspolizeibehörde Bremerhaven), melynek hátterét az International Police Association (IPA) Magyar és Német Szekciójának együttműködésén életre hívott csereprogram adta. A repülővel történő kiutazás költségeit Tovább ›

Categories

Nemzetközi Ifjúsági Találkozó 2013.

Július 20.: Életünk első repülőútja után megérkeztünk a zürichi repülőtérre. A segítők már vártak ránk, és a Zürichtől körülbelül 60 km-re található szálláshelyünkre, Hitzkirchbe utaztunk. A szobák elfoglalása után, mindenki megpróbált kicsit pihenni az esti fogadás előtt. Mikor valamennyien megérkeztünk, Tovább ›

Categories

IPA embléma története

A Nemzetközi Rendőrszövetség Emblémája A Nemzetközi  Rendőrszövetség (IPA) alapítójaként igazolom, hogy a Szövetség  emblémájának grafikáját én terveztem. A Szövetség 1955-ben Párizsban  tartott első nemzetközi kongresszusán, amikor az eredeti hét nemzeti  Szekció gyűlt össze, határozatot hoztak, hogy az általam készített  emblémát Tovább ›

Categories

Elnöki köszöntő

Az IPA világszerte a rendvédelmi szervek aktív és nyugalmazott állományából toborozza tagságát, célja a formális, szakmai kereteken túlmutató személyes kapcsolatok kialakítása, ápolása, a nemzetközi együttműködés elősegítése. 1950-ben, Arthur Troop angol közrendőr által megálmodott gondolat testet öltött, mára a világ egyik Tovább ›

Categories

Állatvédőrség Alapítvány

Tisztelt Elnök Asszony, Elnök Úr!   Az Állatvédőrség Alapítvány, mint együttműködő partnerszervezetünk azzal keresett meg bennünket, hogy az állatvédelmet szívügyüknek tekintő állatbarát IPA tagjaink segítségével szeretnék szélesíteni támogató bázisukat. Az Állatvédőrség kéri, hogy akik közreműködést vállalnának állatmentésben, az állattartás szabályait Tovább ›

Categories

Együttműködési megállapodás a Magyar Detektív Szövetséggel

Együttműködési megállapodás a Magyar Detektív Szövetséggel A 2011. október 20-án a Magyar Detektív Szövetség Rendőrtiszti Főiskolán megrendezett jubileumi közgyűlésén  aláírásra került Szekciónk és a Magyar Detektív Szövetség közötti együttműködési megállapodás. A hosszas és alapos előkészítő munka eredményeként megszületett együttműködési megállapodást Tovább ›

Categories